A metropolisz centrumában lévő Bianca Deluxe Hotel csodálatosan kényelmes, különösen az előző napi kvártélyunkhoz viszonyítva. A negyedik napunk hétfőre esik és szerencsére pihenőnap, mert ma érkezik a csapat hiányzó négy tagja Budapestről. Velük együtt fogunk utazni az Ararát lábánál lévő Doğubayazıt városkába, addig viszont nekiindulunk a városi forgatagnak.
A városban – nem kis meglepetésünkre – több, mint egymillióan laknak(!). A Balatonunknál egy kétszer nagyobb tó partján fekszik (Van-tó), és Törökország azonos nevű tartományának székhelye. A város híres többek között a felemás szemszínű, hófehér van-macskáról és a van-tavi szörnyről.
Van várost a kurdok és a törökök vegyesen lakják, látszólag békében. Az utcákon sétálva feltűnik, hogy a férfiak jelentős többséget alkotnak. Békésen teáznak és cigarettáznak az utcán üldögélve, sepregetnek és beszélgetnek az üzleteik előtt, vagy hatalmas játéktermek asztalainál ücsörögve elmélyülten figyelik a táblajétékok menetét. Az a néhány nő, akit ilyenkor látni lehet, földig érő sötét ruhát és kámzsát (csador?) visel. Nem lehet nem észrevenni a férfiak érdeklődését a rövid nadrágban, rövid ujjú pólóban sétáló magyar lányaink iránt. Azt azonban gyorsan le kell szögezni, hogy semmilyen formában nem voltak tolakodóak, nem adtak hangot a véleményüknek.
Jó turista módjára próbálunk minél nagyobb területet bejárni a városban és minél több látnivalóval találkozni, persze ez egy lehetetlen küldetés ennyi idő alatt.
A városban erősen érezhetők az Ázsiai hatások. A nyüzsgés, a számunkra kaotikus közlekedés ugyanúgy tetten érhető, mint az Európainál jóval magasabb közbiztonság és az emberek nyitottsága. Tegnap Apó – aki már elköszönt tőlünk – mondta, a kurdok úgy tanulják, hogy rokonságban állnak a magyarokkal. Ez jólesett, a kirgizektől is ezt hallottuk, Nyugat-Európában ilyet biztos nem fog senki mondani nekünk.









Rengeteg üzlet jellemzi a várost, az eladók kedvesen invitálnak, de nem erőszakosak. A fagylaltárusok vicces koreográfiával kísérve szolgálják ki a vásárlókat. Nem lehet hangos nevetés nélkül megállni!
Az utcákon sűrűn kis asztalokba és székekbe botlunk, amelyeken kizárólag férfiak ülnek és másfél decis üvegpohárból feketeteát szürcsölnek. Rengeteg a cigarettaárus, viszont alkoholt sehol nem lehet semmilyen formában vásárolni. Az itt teljesen tabu!
Az időjárás kellemes, és hamarosan egy hangulatos téren találjuk magunkat, egy szép fehér épület előtt, amiről megtudjuk, hogy mindössze néhány éve épült, a város Művészeti Központja. Gyönyörködünk a szép parkban, kipróbáljuk az ötletes padokat és vicces fotókat készítünk a szobrokkal pózolva. Aztán valaki a csapatból kitalálja, hogy üljünk be valahová egy török kávéra.






A közeli épületek homlokzatainak reklámtáblái alapján spontán kiválasztunk egy kávézót (Hayyam Coffe’ s), amely a térrel szemben lévő épület második emeletén található. Elindulunk felfelé, de a lépcsőházban majdnem elbizonytalanodunk, a lépcsőkorlát hiányzik, eldobált csikkek, szemét és koszos fal fogad minket. Belépve a kávézóba varázsütésre minden megváltozik. Igazi török életérzésbe csöppenünk, a bútorok, a lámpák, a dekoráció, és az egész hely hangulata elbűvöl minket. Kezdeti félelmünk elmúlik, rajtunk kívül senki nem tartózkodik itt, csak egy kedvesen mosolygó és kicsit riadtan pislogó, fiatal kiszolgáló lány. Rendkívül zavarban van szegény, mivel angol nyelvtudása az enyémnél is szerényebb, de hamar áthidaljuk ezt a problémát, mivel az itallap jól értelmezhető mindenki számára.
Edwarddal közösen úgy döntünk, hogy ha már itt vagyunk igyunk törökös kávét, de a lányok és Laci óvatosabbak, megmaradnak a jegeskávénál. Béla egyáltalán nem rabja a koffeinnek, így Ő csak csendes szemlélődő marad.
A törökös kávé kissé távol áll az általam megszokottól. A cukor elkeverése után meg kell várni amíg a sűrű zacc leülepszik, utána érdemes iszogatni. Az íze viszont meglepően nagyon finom.



Fizetünk majd folytatjuk a városnézést. Sapkavásárlás van tervezve a kis csapat több tagjánál, mivel a hegyen semmilyen árnyék nincs és az UV sugárzás rendkívül erős, a tarkót is jól takaró sapkát célszerű viselni.
Számtalan érdekességgel találkozunk a városnézés során. Mecsetek, piacok, szép terek, vendéglátóhelyek garmada tárul elénk. Az elegáns, csillogó üzletek váltakoznak a falusias, piaci hangvételű boltocskákkal, sufniszerű műhelyekkel. Jól megfér egymás mellett a 8 karátos aranyból készült kéttenyérnyi méretű cizellált nyakék, az illatos drága parfüm, a márkás és elegáns ruha, és a szomszéd üzletek vetőmag, luffaszivacs, vagy éppen bóvli műanyagpapucs kínálata.
Ebédidőben megkordul a gyomrunk és egy alkalmas étterem után nézünk. A választék zavarbaejtő, mi egy Karavánszeráj nevű étterem mellett döntünk. Állítólag a város legrégebbi étterme és egyúttal vendéglátóipari tanulók gyakorlati képzésének helye. A pincér itt is csak török vagy kurd nyelven beszél, de az étlap fotókkal illusztrált, így nem zsákbamacska, amit rendelünk. Rendkívül finom és bőséges ételeket kapunk, lassan megszokjuk azt a helyi szokást, miszerint amikor megrendeled az ételed, míg várod, hogy az elkészüljön, addig telehordják az asztalt előételekkel (meze a neve), ha kéred, ha nem.
A meze különféle előételek csoportja, mezeként fogyasztható az olajbogyó, a tzatziki, a köfte (fasírt-féleség), a haydari (fokhagymás joghurtos saláta), a pilaki (bab, fokhagyma, olíva olaj), a börek (vékony töltött tészta), a kisir (apróra tört bulgur különféle fűszerekkel és zöldségekkel keverve), a dolma (rizzsel vagy hússal töltött szőlőlevél, padlizsán vagy paprika), humusz (szezám mag, csicseriborsó, fokhagyma, olívaolaj és citromlé), tenger gyümölcsei és még számtalan más fogás.
Nálunk is kerül az asztalra lepénykenyér (tandir), apróra vágott paradicsom és uborka, csípős paradicsomos szósz, nyers húsból készült pástétomszerűség (mint a mi tatárbifsztekünk), mézes grízre hasonlító gombócka (talán revani a neve), ásványvíz stb. Ezekért külön nem is kell fizetni, a rendelt étel árába be van kalkulálva. Alaposan jóllakva, elégedetten távozunk.






A török konyhában leggyakrabban hasznát alapanyagok a friss zöldségek és gyümölcsök, a különféle magvak és diófélék és zöldfűszerek. A legízletesebb fehérsajtok (ezerféle változatban, állagban és ízben ettünk) és joghurtok juhtejből készülnek. Népszerű köret a rizs és a bulgur. Főzéshez általában olívaolajat használnak, főleg az ország nyugati területein, ahol bőven találhatóak olajfaligetek. Az olívabogyó (minden színárnyalatban: zöld, fekete, rózsaszín) kedvelt előétel. A kenyeret búzából, árpából és kukoricából készítik. Jellegzetesen török kenyér a pita és a tandır (szabadtéri tűzhelyen sütött isteni finom, lapos kenyérlepény). Az egyik legnépszerűbb pékáru a simit, mely gyűrű alakú és szezámmmaggal szórják meg, nekünk is nagyon bejött. Kenyeret mindenféle ételhez felszolgálnak, még a rizs és a bulgur mellé is.
Bár minden, az iszlám hit által engedélyezett húsféleséget fogyasztanak (tehát sertéshúst nem), a bárányhús a legelterjedtebb és a legkedveltebb. Napjainkban egyre népszerűbbek lettek a kebabok különféle fajtái. A legnépszerűbb húsétel mégis mindmáig a kıyma (darált hús), melyet zöldségekkel szolgálnak fel. A húsok többségét pácolják és szabadtűzön grillezik.
A törökök kifejlesztették saját pizza-féleségeiket: a lahmacun rendkívül vékony tésztájú, paradicsomos, darálthúsos étel, melyhez külön tányéron friss zöldségféléket szolgálnak fel, amelyeket a tésztába kell csavarni, és így, összetekerve kell fogyasztani az ételt. A másik pizza-szerűség a pide, mely hosszúkás, csónakalakú és különféle feltétekkel kapható (sajtos, darálthúsos, de ettünk kolbásszal megrakottat is). Közkedveltek a padlizsános húsos ételek, raguk is (például a karniyarik vagy a muszaka).









A törökök nagyon édesszájúak, rengeteg édességet fogyasztanak, az egyik legismertebb török édesség a nálunk is kapható baklava. Szeretik a tejes édességeket, például a tejberizst, de kedvelt a halva (fehér nugátszerű édesség), a revani és a lokum (zselécukorka szerű), vagy a török fagylalt is. Lehet, hogy meglepő, de a helyben gyártott csokik rendkívül jó minőségűek és nagyon finomak.
Alkoholos italokkal nem találkoztunk az éttermek kínálatában, sem a boltokban, de az alkoholmentes italok között a nálunk ismert üdítőkön kívül gyakran szerepelt az ayran (joghurtital) és a şalgam (vörösrépalé) is az itallapon.
A hagyományos török teát különleges, vékony, harang vagy tulipán alakú üvegpohárkából fogyasztják, cukorral, de citromlé nélkül, és minden étkezés végén automatikusan felszolgálják.
Ebéd után folytattuk a város felfedezését, és bóklászás közben egyszer csak arra eszméltünk, hogy mindjárt délután 3 óra van és vissza kell érnünk a hotelünkhöz, mert indulunk a repülőtérre a ma érkező 4 társunkért. Azt is tudtuk, hogy kb. 2 és fél órás buszút vár ránk Doğubayazıt városkáig, ahol ezt az éjszakát töltjük, mert holnap reggel kezdődnek a valódi kalandok.