Porto Monizban nem találtunk szállást két éjszakára, ezért a fölötte lévő Santában sikerült egy kiadó házat lefoglalni. A falucska teljes neve Santa Maria Madalena, értelemszerűen Mária Magdolnáról kapta a nevét, de mindenhol csak Santa (Szent) néven rövidítik.
Azt, hogy Santa település Porto Moniz felett van szinte szó szerint kell értelmezni, ugyanis Porto Moniz közvetlenül a tengerszinten terül el, míg Santa 550m-el a tengerszint felett található, ami jó kis emelkedőt jelent a túrázóknak.
Megjegyzem, a Portugálok nagyon vallásosak, 96 %-ban római katolikusok. Ennek nyomaival úton-útfélen találkoztunk, hiszen szinte minden ház homlokzatán megtalálható a Szűz Mária szobrocska egy kis bemélyedésben, vagy zománcos kerámiából készült szentkép, többnyire szintén Szűz Máriát ábrázolva.
Minden településen van szép templom, amelyet szemmel látható módon gyakran látogatnak.
Húsvét hétfőn érkeztünk a szigetre, és aznap halt meg Ferenc pápa. Nem tudtuk pontosan, ez milyen hatással fog járni ránk nézve, de megnyugodva tapasztaltuk, hogy nem okozott semmilyen fennakadást, minden ment tovább a szokásos kerékvágásban. Egyébként is ünnep lévén nem tudtuk előre ilyenkor mi itt a szokás, de kellemesen tapasztaltuk, hogy a nagy élelmiszerüzletek is nyitva vannak, tudtunk venni másnapra reggelit és útravalót.
A pápa temetése napján (04.26. szombat) éppen Boa Venturában tartózkodtunk, ahol már reggel fél nyolckor hatalmas hangrobbanásokra lettünk figyelmesek. Nagyjából félóránként tűzijátékhoz hasonló rakétákat lőttek fel, amely nem járt fényjelenséggel, viszont annál nagyobbat robbant, óriási visszhangot generálva a völgykatlanban. Nem tudjuk pontosan az okát, de késő délutánig tartott ez a rituálé, melyet délutánra már megszoktunk. Azért gondoljuk, hogy van kapcsolat a pápa temetése és a robbanások között, mert sem előtte, sem utána nem történt ilyen esemény csak aznap.
Visszatérve Santa településre, amely Madeira legészakibb lakott helye, és ahol tulajdonképpen véget ér a túraútvonalunk, hiszen innen már autóbusszal fogunk utazni Funchalba a sziget fővárosába.
Addig azonban van még egy nap. Az időjárás nagyon változékony kedvében volt, ami azt jelenti, hogy bármelyik pillanatban eleredhet az eső (és el is eredt), de néhány perc múlva már égetően sütött a nap. Az utolsó előtti napra némi fürdőzést terveztünk Porto Moniz zárt tengeri medencéiben, de erről sajnos az időjárás miatt le kellett mondani.
Két nappal a hazautazásunk előtt jártunk, és ketten Zsikével a sérülései miatt úgy döntöttünk, hogy a szálláson maradunk, amely persze csak részben sikerült, mert miután három társunk elindult Porto Monizba le a tengerszintre, mi is felkerekedtünk, hogy körüljárjuk Santa települést és környékét. Sétánk során többször is eleredt az eső.
Társaink dél körül értek vissza Porto Monizból és a hideg ebéd elfogyasztása után mindnyájan felkerekedtünk egy viszonylag közeli levada túrára.
A túra nem volt hosszú, viszont ismét belekóstoltunk a hirtelen változó időjárásba, mivel a túraútvonal vége felé eleredő eső olyan viharos széllel párosult, hogy majdnem ledöntött minket a lábunkról.
Este a szálláson inkább összekapartuk a még meglévő hidegélelmünket, mert az intenzív záporszerű esőben nem akartunk elindulni az előző este már megismert és megkedvelt pizzériába.
Az utolsó előtti napon korán keltünk, mivel autóbusszal utaztunk Funchalba a fővárosba, és reggel hét órakor indult a menetrendszerű buszjárat. Május elseje lévén ott is ünnepnap, nem volt sok választási lehetőségünk, a következő autóbusz csak délután indult.
Mint már jeleztem, az időeltolódás miatt reggel nyolc óra körül kapcsolnak le a térvilágítási lámpák, tehát fél hétkor még koromsötétben botorkáltunk ki a busz indulóhelyére.
A buszmegállóval szemben lévő bárnál (kocsmánál) már gyülekeztek a szomjas helyi állampolgárok, igaz az is csak hét órakor nyitott ki.
Északon érezhetően jóval kevesebb turista fordul meg, mint a déli régiókban, tehát jobban megfigyelhető a helyi lakosok élete a szigeten. A településeken az élelmiszerboltok kettős funkciót látnak el. Szinte minden élelmiszerüzlettel egy fedél alatt, de külön helyiségben bár is üzemel. A járókelő turista hamar észreveszi, hogy ezek a bárok bizony alaposan ki vannak használva, a helyi lakosok jó része nem veti meg az alkohol fogyasztását.
Itt szeretnék megemlíteni egy másik szembeötlő érdekességet. Madeira szigetén különösen az északi régióban hihetetlen mennyiségben találhatók elhagyott, elhanyagolt, összedűlőfélben lévő épületek. Szemmel láthatóan nincs gazdájuk, néhányra ugyan ki van téve az ingatlanforgalmazó cég telefonszáma, potenciális vevőt keresve, de nem túl nagy sikerrel.
Számomra megdöbbentő volt látni főleg északon, hogy az őslakosok életszínvonala cseppet sem olyan, mint elképzeltem. Kiöregedett gépjárművek, viszonylag elhanyagolt ingatlanok tanúskodnak arról, hogy itt sem minden fenékig tejföl!
Utánajártam, Madeirán az átlagjövedelem 1300 Euró (520.000 forint) körül van, ami jóval alacsonyabb az anyaországnál. Az árak viszont magasabbak, mint Magyarországon ezt nap mint nap megtapasztaltuk.
Tehát északon autóbuszra szállva elindultunk délre Funchalba a fővárosba. A menetjegy vásárlásakor még nem derült ki, hogy majd félúton át kell szállni egy másik járatra. Egyébként a menetjegy ára a teljes útra fejenként két euró és hatvan cent, ami nagyon korrekt ár és ez természetesen érvényes a másik járatra is. Az átszálláskor szakadt az eső, kissé szűkösen fértünk el a fedett buszváróban. Szerencsére nagyjából tíz perc várakozást követően megérkezett a következő járat. Nagyjából félóra utazást követően a buszvezető megállt egy „kocsmaboltnál” és jelezte, hogy tíz perc után megy tovább, addig lehet inni kávét, vagy be lehet ugrani a mosdóba. Ahogy közeledünk az autóbusz egyre jobban megtelik portugálokkal. Fél tíz körül érkezünk a fővárosba, és a tengerpart közelében leszállunk a buszról.
Az időjárás ideális, süt a nap, mindenhol parkok, fák, virágok. Gyorsan leülünk egy menő kávézó teraszán, ahol én dupla presszót rendeltem és már azon is meglepődtem, hogy úgy kellett kunyerálni hozzá cukrot, mert anélkül hozták. Az íze nekem nem volt ínyemre, viszont jó drága volt.
Tovább sétáltunk az utcákon nagy hátizsákkal a hátunkon, gyönyörködtünk a városi forgatagban, ennyi embert nem láttunk ideérkezésünk óta. A zöldségpiacot, mint igazi turistalátványosságot tűztük ki magunknak célul, csakhogy május elseje ott is pirosbetűs ünnep, így a piaci vaskaput zárva találtuk. Sebaj van még itt látnivaló bőven. Ha már Madeira, illetve Funchal akkor botanikus kert. Az agyonlátogatott, libegővel megközelíthető Monte Palace Garden helyett egy eldugott orchidea arborétumot a Quinta da Boa Vista-t kerestük fel. A kert -mit ad Isten- zárva volt az ünnep miatt, de mi találtunk egy nyitott oldalsó kaput, amin szépen beoldalogtunk. A tulajdonos először meglepődött, majd közölte, hogy ugyan zárva vannak, de ha már odamentünk, fejenként öt euró díjért nyugodtan nézelődjünk, viszont még véletlenül se érintsük kézzel az orchideákat, mert nagyon érzékenyek. Itt vagy másfél órát bámészkodtunk és fotóztuk a szebbnél-szebb virágokat és egyéb növényeket.
Választottunk egy éttermet a rengeteg közül, és megebédeltünk, majd a tengerparton heverésztünk. Délután három órakor felkerekedtünk, hogy a közel két kilométerre lévő szállásunkat birtokba vegyük.
Koraeste a közeli plázában alaposan bevásároltunk, mert a vacsorát és reggelit a szálláson terveztük elkölteni.
Vacsora után újból nyakunkba vettük a várost. Mit ad Isten? Május 1 és 25. között Madeirán virágfesztivál van, tehát aznap este indult a program. Az esti sétánk a virágárus standok, koncertsátrak, utcai zenészek és persze mindenféle finomságot árusító bódék között vezetett.
Fagylaltozva andalogtunk a gyönyörűen kivilágított utcákon hallgattuk a zenei kavalkádot mélyeket szippantva a már-már émelyítő virágillatból.
Másnap újból városnézés volt a program, mivel el kellett hagyni a szállást – hiszen délután már repülünk hazafelé – , újból hátizsákokkal a hátunkon iramodtunk neki a látnivalóknak.
Most már siker koronázta azt a törekvésünket, hogy felkeressük a zöldségpiacot. Közeledve a piaci nagykapuhoz már messziről látszik, hogy az idegenvezetők lelkesen terelgetik be a főleg nyugdíjaskorúakból álló turistacsoportokat.
A piaci kínálat igazán lenyűgöző. Illat és színorgia fogadja a vásárlókat. Az ízlésesen kihelyezett gyümölcsöknek a felét sem ismerem, de a virágokkal ugyanígy vagyok.
A piac hátsó részében van a halpiac, amelyet gondosan elkerültem, mivel én a halakat csak nézni szeretem amikor az akváriumban úszkálnak.
Az ebédet letudtuk az egyik faházban vásárolt melegszendvicshez hasonlító lepényszerűséggel és azon kaptuk magunkat, hogy lassan taxit kellene keresni, amely elvisz a kb. 20km-re lévő repülőtérre. Mivel öten vagyunk csak kilencszemélyes jármű felel meg nekünk, amelyet hirtelen nem is találtunk. A tengerparton sikerült elcsípni egy kisbuszt, amely kb. húsz perc alatt kifuvarozott minket a repülőtérre. Mi is meggyőződhettünk róla, hogy a taxisok itt is olyan gátlástalan hiénák, mint szerte a világban. A taxióra negyven eurót mutatott, de a fiatal taxis nem akart visszaadni ötven euróból, valamilyen felárra hivatkozva.
A Madeirai repülőtér a tengerparton található és mivel itt nem nagyon létezik elegendő sík terep a gépek fogadására, úgy oldották meg, mint egy horgászstéget, gigantikus betoncölöpökön nyúlik be a tengerbe a kifutópálya.
Kis késéssel elindultunk öt és fél órás utunkra, nagyjából éjfél előtt landoltunk Budapesten.
Tartalmas másfél hetet töltöttünk a szigeten és nagyon sokat tanultunk – mint mindig – egy távoli világról, amelyet jól elraktározunk emlékezetünkben.
Santában és Funchalban megtett táv: 30 km, szint: 550 m (összesen: 199 km, 7010 m)
