Másnap Németország Alpokon kívüli részének, és egyben a Fekete-erdőnek is a legmagasabb pontjának számító 1493 méter magas Feldberg csúcsot terveztük meghódítani.
Kiadós reggeli után indultunk a közeli Feldberg településre, ahonnan felvonóval érkeztük meg a hegyre, közvetlenül az Otto von Bismarck német kancellár tiszteletére épült emlékmű mellett lévő állomásra.
A felvonóból kiszállva vadvirágokkal sűrűn telehintett, csodaszép fűtengerrel borított, tágas fennsíkon találtuk magunkat. közepén úgy állt ott fenségesen a 45 méter magas, karcsú Feldberg-torony, mint jó pásztor a nyájával körülvéve. A torony tetején lévő kilátóból jó időben lélegzetelállító panoráma tárul a kirándulók elé: az Eigertől, a Mönchtől és a Jungfrautól kezdve a Zugspitzén át a Mont Blanc-hegységig és a Vosges-hegységig.
A toronyban kapott helyet a Fekete-erdei Sonkamúzeum, amely időutazásra viszi a látogatókat. Egy kortárs szemtanú videóüzenetben élénken meséli el, hogyan füstölték a sonkát a Fekete-erdőben. Számos állomás hívogatja a látogatókat, hogy nézzék, szagolják, tapintsák és hallgassák a múzeumot – interaktív, multimédiás és lebilincselő módon.
Nekünk sajnos most nem volt betervezve ez a látnivaló, csak elsétáltunk a torony mellett a Feldberg csúcsára menet.
A Fekete-erdő legmagasabb pontja miatt jöttünk ide, majd a sűrű fekete erdőben megbújó Feld-tó felé vettük az irányt.
A Feldsee (Feld-tó), vagy másnéven Feldbergsee (Feldberg-tó) egy körülbelül 30 méter mély tengerszem. A Fekete-erdő legnagyobb tengerszeme, amelyet három oldalról magas és meredek hegyoldal szegélyez. Majdnem kör alakú, átmérője 350 és 370 méter között van. A tó a jégtakaró olvadása után jött létre, az az utolsó jégkorszak gleccserei formálták.
A vadregényes tó partján tartottunk egy rövid pihenőt, és elfogyasztottuk az ebédre csomagolt szendvicseinket. Az idilli környezetben még sokáig el tudtunk volna ücsörögni a sima víztükröt csodálva, a hűs lombok alatt, de időhöz voltunk kötve, mert a lefoglalt sétahajó várt minket a Titisee (Titi-tó) kikötőjében.
Sokan a Titi-tavat Németország egyik legszebb tavának és egyik legnépszerűbb kirándulóhelyének tartják. Egykor egy gleccserből alakult ki, és nyáron és télen egyaránt számos látogatót vonz partjaira. A legkönnyebben és leggyorsabban úgy fedezhetjük fel a tavat, ha a félóránként induló sétahajók egyikére jegyet váltunk, körbesiklunk a part mentén és a hajó fedélzetéről élvezzük a kilátást.
Szabó Lőrinc így ír a tóról a Titi tó című versében:
„Előtted ring a Titi tó, még a neve is viditó, úgy fütyül, mint a cinkedal. Légy még egy kicsit fiatal,”
Hajókázás után a Fekete-erdő legszebb sétányaként ismert Seestraße-n sétálgattunk felfedezve a környék ajándékboltjait, közben kényelmesen beülhettünk a számtalan cukrázda vagy vendéglő egyikébe, egy-egy fagyira vagy hűs söröcskére.
Azt mondják, hogy a Fekete-erdőből senki nem térhet haza kakukkos óra nélkül – nos nekünk azért sikerült -, de az is igaz, hogy fotón elég sokat hazahoztunk magunkkal. Azt nem tudnám elképzelni, hogy egy ilyen óra díszelegjen a lakásunkban, és a borsos áruk sem épp ösztönzött minket vásárlásra, de vitathatatlan, hogy van bennük valami báj, és kétségkívül elismerendő az a rengeteg kézimunka, ami az elkészítésükhöz szükségeltetik.
De mi is ez az őrület a misztikus lényekkel és manókkal tarkított, mesebeli erdei világot megelevenítő jelenetekkel díszített, sűrűn faragott kakukkos órák körül?
Az első itt készült órát egy Franz Anton Ketterer nevű órásmesternek tulajdonítják az 1730-as évekből. Ketterer mester idejében már nagy hagyománya volt az órakészítésnek a Fekete-erdőben, ugyanis az itt élő parasztok téli elfoglaltsága volt a fafaragás és az órák készítése.
A legenda szerint Ketterer mester a kakaskukorékolást szerette volna leutánozni, abból a célból, hogy lámpagyújtás nélkül is megállapítható legyen a pontos idő. A kakukk hangját viszont sokkal egyszerűbb reprodukálni.
Napjainkban is az egyik legjelentősebb iparágnak számít az óragyártás a Fekete-erdőben.
A túra adatai:
Táv: 11km, Szint: 250m
