Harminckilenc évesen hagytam fel a mozgásszegény életmóddal, – mert komoly túlsúllyal rendelkeztem – és diétás étrend mellett futni kezdtem. Ekkor a feleségemmel Zsikével már 16 éve házasok voltunk és három gyereket neveltünk. A gyerekek miatt boldog és viszonylag kiegyensúlyozott, de igen unalmas évek voltak ezek. Nem éltünk nagylábon, néha szakította meg a hétköznapok egyhangúságát egy-egy nyaralás vagy kirándulás. Ezt a monotonizmust törtem meg 2006-ban a – ki tudja honnan – hirtelen jött futáskényszeremmel. Három hónap alatt sikerült húsz kilogrammot lefogynom; és eljutnom odáig, hogy öt kilométert képes legyek egyben lefutni. Messze volt még a kitűzött cél, de nem adtam fel.

Fokozatosan növeltem az edzéstávokat és ez olyan jól sikerült, hogy a kezdetektől számítva hat hónap múlva szeptemberben már ott álltam Budapesten a Nike félmaraton futóverseny rajtvonalánál. Egy újabb fél év múlva pedig, pontosan a negyvenedik születésnapomon Debrecenben lefutottam életem első maratoni távját (42,2km) négy óra húsz perc alatt.
Közben a feleségem látva, hogy nem egy múló bolondos pillanat volt nálam ez a futkosás dolog, hű társhoz méltó módon csatlakozott hozzám és immár ketten koptattuk tovább a futócipőket.
Mozgáskényszerünk napról napra megnövekedett, ezért kihívásokat kerestünk magunknak, amit meg is találtunk a munkahelyemen akkortájt beinduló „Step tégy egy lépést az egészségedért” programhoz csatlakozás formájában. Ekkor ismerkedtünk meg a Zöldpont Egyesület vezetőjével – Cziráki Péterrel – és munkatársaival – Fülöp Renátával és Vásárhelyi Tassal – akik komoly hatást gyakoroltak ránk.

Első közös programunk rögtön egy exclusive városi tájfutóverseny volt, méghozzá Velencében. Tass gyorstalpaló oktatást tartott a tájfutás alapjaiból és a tájfutótérképek használatáról, amelyet azóta is gyakran hasznosítunk. Olyannyira megkedveltük ekkor a tájfutást, a tájfutó térképekkel való tájékozódást, hogy később öt évig az országos tájékozódási túraversenyek „A” kategóriájában versenyeztünk a Tiszaújvárosi Sport Club színeiben.
Következő évben a Zöldpont a Dolomitokba, Olaszországba szervezett via ferrata túrát. Sem a helyszínről, sem a via ferrátáról akkor még fogalmunk sem volt, de Cziráki Péter ajánlására lelkesen belevágtunk a kalandba, nem is sejtve, hogy ez a döntésünk örökre megpecsételi a hátralévő életünket, szigorúan pozitív értelemben persze!
Tehát 2008 nyarán utaztunk először a Zöldpont Egyesülettel a Dolomitokba, a Madonna Di Campiglio városkába, ahonnan azonnal nekiindultunk a Via delle Bocchette ferrata útvonalnak Kunos Gábor hegymászó vezetővel. Gáborral később másztunk a Tátrában is és azt kell tudni róla, hogy Ő a Komarnicki Gyula Természetjáró és Hegymászó Sportegyesület elnöke és a komarnicki.hu weboldal adminja, ahol az 5000 méternél magasabban járt magyar hegymászók nyilván vannak tartva.
Itt kóstoltunk bele a magashegyek világába és itt ért minket olyan hatás, amely a mai napig is egyfajta szerelemnek számít a magashegyek irányába.
Amikor 2009-ben a Zöldpont ismét via ferrata túrát szervezett a Dolomitokba, a Cortina d’Ampezzo melletti Cristallo hegycsoportba, már nem is volt kérdés, hogy ott a helyünk.

Később a Péterékkel többször voltunk a Tátrában is túrázni, hegyet mászni, sífutni. Miután 2010-ben eljöttem a MOL-tól, ezután már sajnos nem vehettünk részt a Zöldpontos programokon sem, de míg élünk hálásak vagyunk Cziráki Péternek, aki rávezetett minket erre az útra és megfertőzött a magas hegyek szeretetével.
Azóta mindig magasabbra vágyunk és minden hegycsúcson hallani véljük Péter érces orgánumát:
„Ugye megmondtam, hogy nem bánjátok meg!”