Várak nyomában túrasorozat – 2025

Ebben az évben is folytattuk a magyarországi várak, romok, földvárak és sáncok fellelhető maradványainak a felkutatását, mindig egy-egy túrát tervezve köréjük. Első tavaszi várkereső kiruccanásunk során Egerszalók és Demjén települések épített- és természeti látnivalóit terveztük felkutatni. Reggel Egerszalókon a temető parkolójában tettük le autónkat és menetrendszerinti busszal utaztunk át Demjénbe, a túránk kiindulópontjára. A kék…

Fekete – erdő –  Herzogenhorn – Spießhorn

Utolsó túrázós napunkon Hebelhof településre utaztunk át, és onnan kezdtük meg a fokozatosan emelkedő sétánkat a felvonó vonala mentén az 1416 méter magas Herzogenhorm csúcsára, amely egyes leírások szerint a Fekete-erdő harmadik legmagasabb pontja, míg egy másik szemlélet szerint a másodiknak számít.  Ez most tulajdonképpen mindegy is, mi csak azért fohászkodtunk, hogy a borús-felhős időben,…

Fekete-erdő – Wutach-szurdok

Harmadik túranapunkra szabadnapot kaptak a buszsofőrök, ugyanis reggeli után a hotelből gyalogosan indultunk neki a Haslach folyó mentén a tervezett napi túránknak. A különösen elbűvölő természeti kincsekben bővelkedő Haslach-szurdok Lenzkirchből a Haslach torkolatáig vezet, ahol a Haslach és a Gutach folyók egyesülésével létrejön a Wutach, és a folyó mentén a Wutach-szurdok. Először lankás és vadregényes…

Fekete- erdő – Feldberg

Másnap Németország Alpokon kívüli részének, és egyben a Fekete-erdőnek is a legmagasabb pontjának számító 1493 méter magas Feldberg csúcsot terveztük meghódítani. Kiadós reggeli után indultunk a közeli Feldberg településre, ahonnan felvonóval érkeztük meg a hegyre, közvetlenül az Otto von Bismarck német kancellár tiszteletére épült emlékmű mellett lévő állomásra. A felvonóból kiszállva vadvirágokkal sűrűn telehintett, csodaszép fűtengerrel borított, tágas…

Fekete- erdő – Blackforestline

Első túranapunkon Todtnau felé indultunk, mert a „Blackforestline” nevet viselő 450 méter hosszú függőhíd hívogatott minket. A függőhíd szédítő, 120 méteres magasságban ível át a Todtnau vízesés felett, útvonaláról pazar kilátás nyílik az alatta elterülő völgyre. A kilenc hónap alatt kiépített függőhidat egyetlen oszloppár tartja és 120 tonnát nyom. Az 1,2 méter széles hídon elvileg…

Fekete- erdő – Utazás napja

A Fekete-erdő neve, úgy gondolom mindenkinek ismerősen cseng – főleg a mi korosztályunk tagjainak -, ha más miatt nem is, a Klinikák című sorozat kapcsán biztosan, de aki figyelt az iskolában, az is tudhat róla egyet-s-mást. Azt elárulhatom, hogy nem a sorozatból híres Brinkmann professzor felkutatása céljából utaztunk el olyan messzire, hanem a Németország dél-nyugati…

Tíz nap a turistaparadicsomban 5. rész

Porto Monizban nem találtunk szállást két éjszakára, ezért a fölötte lévő Santában sikerült egy kiadó házat lefoglalni. A falucska teljes neve Santa Maria Madalena, értelemszerűen Mária Magdolnáról kapta a nevét, de mindenhol csak Santa (Szent) néven rövidítik. Azt, hogy Santa település Porto Moniz felett van szinte szó szerint kell értelmezni, ugyanis Porto Moniz közvetlenül a…

Tíz nap a turistaparadicsomban 4. rész

7-8. nap Bőséges reggeli után indultunk neki az újabb kihívásnak. Eleinte Boaventura utcáin és gyalogösvényein, majd a földműves parcellák között kacskaringóztunk, míg el nem hagytuk a települést magunk mögött és ki nem bukkantunk egy kilátóponton. A Miradouro do Bom Jesus nemcsak lenyűgöző kilátópontot kínál, ahonnan pazar panoráma nyílik az Atlanti-óceánra és a sziget csodaszép partvidékére,…

Tíz nap a turistaparadicsomban 3.rész

5-6. nap A következő szállásunkat a Sao Vicentéhez tartozó kis faluban Boaventurán foglaltuk, így a mai napot a két település között található rövid, de nagyon látványos levada-túrával indítottuk, amit a Királyok útjaként emlegetnek (Levada do Rei). Ez az ösvény egy könnyen, autóval is elérhető Levada mentén kanyarog, miközben végighalad a buja, egzotikus növényekkel sűrűn benőtt…

Tíz nap a turistaparadicsomban 2.rész

3-4. nap Meglehetősen magas szintvonalon, de már aszfalt úton érkeztünk be Porto da Cruz település magasan fekvő lakóházaihoz. A falvak, városok nagy részére jellemző a szigeten, hogy egy völgykatlanban találhatók így a felsőbb régióban lévő lakóházak és a völgy alján épültek között akár két-háromszáz méter szintkülönbség is elképzelhető. Porto da Cruz az Északi part legkeletibb…