Egy hónappal ezelőtt résztvettünk egy kedves barátunk – Kunné Hédike – emlékére szervezett túrán a Tátrában, ahol kedvenc menedékházát kerestük fel. Ekkor értesültünk róla, hogy a Vörös-torony-hágó közelében, elsőként a Tátrában kiépítettek egy via ferrata útvonalat; legott el is határoztuk, mihelyt lehetőségünk és időnk adódik rögvest visszamegyünk, megkeressük és bejárjuk.
Ez a szép nap most pénteken jött el, hajnali háromnegyed öt körül már az autónkban ücsörögtünk és száguldottunk Szlovákia irányába. 7 órakor már Ó-Tátrafüreden voltunk, gyorsan leparkoltunk és komótosan megindultunk Tarajkára. Mivel meglehetősen szép időt jósoltak, ezért elég sok túrázóval találkoztunk a gyalogúton a korai óra ellenére, és a mellettünk elrobogó lanovka is tömve volt emberekkel.
Tarajkára felérve nem is húztuk sokáig az időt, szaporán indultunk tovább a Kis-tarpataki-völgyön át az Óriás-Vízesés érintésével a Zamkovszky Menedékház irányába. A lőcsei születésű Zamkovszky István (1908-1961) hegymászó által épített menedékház előtt jóízűen megreggeliztünk, mert tudtuk, hogy szükségünk lesz a kellő energiára.
Ezután a Szepesi-öttavi-katlan felé vettük az irányt. Rendületlenül lépegettünk a hatalmas köveken, közben egyre meredekebben emelkedtünk felfelé, egészen a tófal tetején álló, Téry Ödönről elnevezett menedékházhoz. Utunk során végig a Tar-patak kanyargott körülöttünk, néha még a lábunk alatt is, csörgedezése zeneként szolgált füleinknek, miközben lelkesen fotózgathattuk a szemeink elé táruló színpompás vadvirágokat és mélyeket szippanthattunk a balzsamos tiszta levegőből.
A Téry Menedékház egyébként a Tátra egyik legmagasabban fekvő (2015 méter), egész évben nyitva tartó, és meglehetősen felkapott menedékháza. Az az igazság, hogy itt mindig elég nagy a tömeg, mert az épület csodálatos környezetben fekszik, az igazán idillikus Szepesi-tavak és a föléjük magasodó hegycsúcsok, sziklaképződmények ölelésében, káprázatos kilátás nyílik a teraszáról a Kis-Tarpataki-völgyre.
Felérve úgy döntöttünk, hogy tartunk egy hosszabb pihenőt és elfogyasztunk egy-egy tányér szlovák nemzeti eledelnek számító, autentikus káposztalevest. Nem is bántuk meg.
Ebéd után összeszedelőzködtünk és elindultunk a 2341 méter magas Vörös-torony-hágó felé, remélve, hogy könnyen megtaláljuk majd a via ferráta útvonalat, amiért jöttünk. A jól látható ösvény a sárga jelzésen halad, és szerpentines úton felvezet a Pfinn-kilátó tetejére, majd le egy kis völgyecskébe. A hágóhoz közeledve gondterhelten tekintettünk az előttünk magasan tornyosuló sziklafalra, mert messziről láttuk, hogy nagyon nagy a torlódás a fal előtt, sok-sok ember sorakozik a hágó beszállási pontjainál.
Szerencsére a sorállás a normál, láncos szakaszokra volt a jellemző, a via ferráta útvonalon néhány ember várakozott csak; mire elővettük a beülőket, sisakokat és beöltöztünk, éppen szabad lett az út előttünk.
A ferráta útvonal egyébként tavaly augusztusban lett kiépítve, teljes hossza 430 méter, nehézségi fokozata A-B, és csak egy irányban járható. Tehát elmondható, hogy egy nagyon jól kiépített, könnyen teljesíthető, de hihetetlenül látványos útvonalon haladó ferrátát volt szerencsénk bejárni, ami felvezet egészen a hágó fölé, ahonnan lélegzetelállító látvány tárult a szemünk elé. A via ferráta útvonala nem túl rövid, de nem is túl hosszú, véleményünk szerint egészen kezdőknek is javasolható, és saját felelősségre még felszerelés nélkül is végigjárható, bár ezt mi jó szívvel nem ajánljuk.
Természetesen, mint minden egyirányúsított útvonalon, itt is találkoztunk szembe haladókkal, mégpedig egy magyar párocskával, akiken beülő és sisak sem volt.
Leereszkedve a hágó túloldalán a Nagy-Tarpataki-völgy irányába fordultunk, de a Hosszú-tavi Menedékházat kikerülve egy meglehetősen elhanyagolt, ritkán járt, jelzetlen úton próbáltunk leereszkedni, ami elég kalandosnak bizonyult. Hol a hatalmas kőtömböket kerülgetve lépkedtünk és a billegő kövek között kerestük a biztonságosan járható utat, hol a patakon kellett átgázolni, vagy épp a magasra nőtt törpefenyők sűrű bozótjában próbáltunk utat törni; mire nagy nehezen sikerült kikecmeregnünk a szokott útvonalra, és sikeresen visszajutnunk Tarajkára, ahol megjutalmaztuk magunkat egy-egy nagy pohár frissen csapolt kofolával vagy jégkrémmel.
Innen már csak egy laza 2 kilométeres séta várt a parkolóig, és egy kétórás autókázás hazáig.
A túra adatai:
Táv: 22,7 km, Szint: 1369 méter
