Fekete – erdő –  Herzogenhorn – Spießhorn

Utolsó túrázós napunkon Hebelhof településre utaztunk át, és onnan kezdtük meg a fokozatosan emelkedő sétánkat a felvonó vonala mentén az 1416 méter magas Herzogenhorm csúcsára, amely egyes leírások szerint a Fekete-erdő harmadik legmagasabb pontja, míg egy másik szemlélet szerint a másodiknak számít.  Ez most tulajdonképpen mindegy is, mi csak azért fohászkodtunk, hogy a borús-felhős időben,…

Fekete-erdő – Wutach-szurdok

Harmadik túranapunkra szabadnapot kaptak a buszsofőrök, ugyanis reggeli után a hotelből gyalogosan indultunk neki a Haslach folyó mentén a tervezett napi túránknak. A különösen elbűvölő természeti kincsekben bővelkedő Haslach-szurdok Lenzkirchből a Haslach torkolatáig vezet, ahol a Haslach és a Gutach folyók egyesülésével létrejön a Wutach, és a folyó mentén a Wutach-szurdok. Először lankás és vadregényes…

Fekete- erdő – Feldberg

Másnap Németország Alpokon kívüli részének, és egyben a Fekete-erdőnek is a legmagasabb pontjának számító 1493 méter magas Feldberg csúcsot terveztük meghódítani. Kiadós reggeli után indultunk a közeli Feldberg településre, ahonnan felvonóval érkeztük meg a hegyre, közvetlenül az Otto von Bismarck német kancellár tiszteletére épült emlékmű mellett lévő állomásra. A felvonóból kiszállva vadvirágokkal sűrűn telehintett, csodaszép fűtengerrel borított, tágas…

Fekete- erdő – Blackforestline

Első túranapunkon Todtnau felé indultunk, mert a „Blackforestline” nevet viselő 450 méter hosszú függőhíd hívogatott minket. A függőhíd szédítő, 120 méteres magasságban ível át a Todtnau vízesés felett, útvonaláról pazar kilátás nyílik az alatta elterülő völgyre. A kilenc hónap alatt kiépített függőhidat egyetlen oszloppár tartja és 120 tonnát nyom. Az 1,2 méter széles hídon elvileg…

Fekete- erdő – Utazás napja

A Fekete-erdő neve, úgy gondolom mindenkinek ismerősen cseng – főleg a mi korosztályunk tagjainak -, ha más miatt nem is, a Klinikák című sorozat kapcsán biztosan, de aki figyelt az iskolában, az is tudhat róla egyet-s-mást. Azt elárulhatom, hogy nem a sorozatból híres Brinkmann professzor felkutatása céljából utaztunk el olyan messzire, hanem a Németország dél-nyugati…

Tíz nap a turistaparadicsomban 5. rész

Porto Monizban nem találtunk szállást két éjszakára, ezért a fölötte lévő Santában sikerült egy kiadó házat lefoglalni. A falucska teljes neve Santa Maria Madalena, értelemszerűen Mária Magdolnáról kapta a nevét, de mindenhol csak Santa (Szent) néven rövidítik. Azt, hogy Santa település Porto Moniz felett van szinte szó szerint kell értelmezni, ugyanis Porto Moniz közvetlenül a…

Tíz nap a turistaparadicsomban 4. rész

7-8. nap Bőséges reggeli után indultunk neki az újabb kihívásnak. Eleinte Boaventura utcáin és gyalogösvényein, majd a földműves parcellák között kacskaringóztunk, míg el nem hagytuk a települést magunk mögött és ki nem bukkantunk egy kilátóponton. A Miradouro do Bom Jesus nemcsak lenyűgöző kilátópontot kínál, ahonnan pazar panoráma nyílik az Atlanti-óceánra és a sziget csodaszép partvidékére,…

Tíz nap a turistaparadicsomban 2.rész

3-4. nap Meglehetősen magas szintvonalon, de már aszfalt úton érkeztünk be Porto da Cruz település magasan fekvő lakóházaihoz. A falvak, városok nagy részére jellemző a szigeten, hogy egy völgykatlanban találhatók így a felsőbb régióban lévő lakóházak és a völgy alján épültek között akár két-háromszáz méter szintkülönbség is elképzelhető. Porto da Cruz az Északi part legkeletibb…

Tíz nap a turistaparadicsomban 1.rész

Madeira az Atlanti-óceán virágoskertje és az örök tavasz szigete 1-2. nap Földrajzilag Afrikához tartozik, hiszen Marokkótól mintegy 600km-re Nyugatra található, viszont közigazgatásilag Portugália autonóm régiója, bár Lisszabontól való távolsága több mint 1000km. Másfélszer akkora területen, mint Budapest, negyedmillió ember lakja életvitelszerűen.  Az óra közép Európához képest egy órával kevesebbet mutat, bár nekünk először furcsa volt,…

Ajnácskő újratöltve 2025

Jó másfél éve fedeztük fel magunknak a Novohrad–Nógrád Geopark területén található Ajnácskő mesebeli várát (szlovákul: Hajnáčka) és a körülötte fekvő bámulatos vulkáni vidéket, ahol számtalan nem túl magas, de meglehetősen meredek oldalú hegycsúcs és sziklaformáció rejtőzik a sűrű erdőben. Körtúránkat tegnap is az egész vidék szimbólumának tekinthető Ajnácskőn kezdtük, csak most a településtől nyugati irányba…