Amikor a gyermekeink kisebbek voltak többször is kirándultunk Aggteleken és környékén, kedvelt célpontunk volt Magyarország legismertebb cseppkőbarlangja, a Baradla-barlang; azóta megfordultunk ott futóversenyen is, de az Aggteleki-karszt túraútvonalai eddig valamilyen rejtélyes okból kifolyólag ismeretlenek maradtak előttünk. Most ezt a csorbát kiköszörülendő, felkerekedtünk április utolsó kedd reggelén Aggtelek irányába és reménykedtünk, hogy az időkép által beígért eső, havazás és hófúvás(!) elkerül minket és egy igazi szép tavaszi túrában lesz részünk.
Mivel némi munkával indult a napunk, majdnem 11 óra volt mikor autónkat letettük Aggteleken a Baradla-barlang főbejáratánál és a pénztár melletti lépcsősoron felfelé lépkedve megkezdtük túránkat Baradla-tető irányába.
A tetőre felérve hamarosan elénk tárult az Aggteleki-tó, amely egy víznyelő eltömődésével keletkezett; de a meglehetősen csapadékszegény tél után medre most üresen és bánatosan tekintett vissza ránk.
Mézédes illatot árasztó kökény és sárga virágú rekettye bokrok között haladtunk szinte egészen a Baradla-barlang Vörös-tói bejáratáig, miközben gyönyörködhettünk a szebbnél-szebb tavaszi virágokban és a borús, felhős időnek köszönhető változatos formájú és színvilágú felhőpamacsokban. Mire elértük a látogatóközpont impozáns épületét már fé legy körül járt az idő és kellően éhesek is voltunk, ezért elővettük hátizsákjainkból a magunkkal hozott szendvicseinket és jóízűen megebédeltünk.
Falatozás után újult erővel folytattuk túránkat és néhány perc alatt megérkeztünk a Vörös-tó partjára, ami tulajdonképpen nem más, mint egy töbörben felgyülemlett dolinató. Nevét a környéken megfigyelhető vörös színű talajról (terra rossa) kapta, amely a miocén korszakban alakult ki; ha felkavarják a tavacska fenekét, a vas-oxid tartalmú talaj vörösre festi annak állóvizét.
A Vörös-tó partján „éldegél” egy egészen különleges és barátságos „medvecsalád” is, ugyanis itt a tóparton találhatók az úgynevezett Medve sziklák, melyeknek lyukacsos formái szintén a karsztosodás eredményeképpen jöttek létre.
A medvecsaládtól elköszönve egy mesebeli falucska, a festői Jósvafő irányába fordultunk. Bő 1 kilométer megtétele után rábukkantunk a település határán elterülő és csodás smaragdzöld színben pompázó Tengerszem-tóra, melyet 1942-ben a Baradla-barlangból karsztforrásként kibukkanó Jósva-forrás felduzzasztásával hoztak létre, áramtermelés céljából.
A vadregényes tájban kanyargó Jósva-patak mentén gyalogoltunk be Jósvafőre, közben áthaladtunk a Fürkész-tanösvény állomásain, átkeltünk a fürge, gyorsfolyású patakon számtalan hidacska segítségével (még egy függőhídon is), és rácsodálkoztunk a páratlan szépségű település csodás, jó karban lévő 1900-as évek elején épült házacskáira.
A falucskát elhagyva vakítóan sárga, selymes fényű szirmokkal, és finom csipkeszerű zöld levelekkel pompázó (védett) tavaszi héricsekkel sűrűn telehintett Kő-völgyön át indultunk Szelce-puszta irányába. Aztán a széles Szelce-völgyön meneteltünk majd 5 kilométeren át, ami a hegyekhez, fákhoz, sziklákhoz szokott szemünknek eleinte érdekes, üdítő élmény volt, de bevallom a végére már kezdett elég unalmassá válni.
Szelce-puszta után megkönnyebbülve kezdtük meg a Patkós-völgybe vezető hosszú ereszkedést, a ritkás erdő fái között haladva egy éles kanyarral jobbra fordultunk és néhány perc múlva belebotlottunk a vidáman csörgedező Puska Pál-forrásba. A völgy aljában tovaszaladó forrás vizéhez utunk során a későbbiekben még több forrás vize csatlakozott és egyszer csak azt vettük észre, hogy kialakult mellettünk egy kis patakocska.
A buja tarka virágszőnyeggel szegélyezett patakparton idilli csendben haladva értük el a mohos sziklatömbökön keresztül eső, mini vízesésekkel megérkező Mocsolya-patak partján lévő varázslatos pihenő helyet. Ez a hely megbabonázott minket, úgy éreztük, muszáj egy kicsit nekünk is leülni és megpihenni, nehezen vettük rá magunkat az újbóli elindulásra. Alighogy felszedelőzködtünk máris megpillantottuk az út túloldalán a Ménes-völgyi halastavat, ahol ugyancsak elidőztünk egy kicsit; majd a Szalamandra-ház és a felhagyott kőfejtő mellett elhaladva értünk be a bájos kis falucskába, Szögligetre.
Túraadatok:
Táv: 22,8 km
Szintemelkedés: 380 m
