Triglav 2017. július 25-26.
2016 augusztusában csatlakoztunk túravezető társainkhoz a Tiszaújvárosi Természetjáró Szakosztály 2017-es Szlovéniai túráit előkészítő un. bejáráshoz, amely a túravezetők számára a helyszínek előzetes megismerését szolgálja, hogy amikor harminc emberrel a hátunk mögött egy elágazáshoz érkezümk, ne essünk zavarba, hanem már előre tudjuk, melyik út vezet a kitűzött célunkhoz.
Egy nap alatt átlagosan kétnapi túraútvonalat jártunk be, és rettenetesen elfáradtunk a Júlia Alpok lélegzetelállító hegyi útjait járva. Már az első nap Stara Fruzinából indulva feljutottunk a Vogel (1922m) és a Silja (1880m) csúcsára, majd a Bohinji tó északi oldalán a Prsivec (1761m) csúcsot is felkerestük.
Ezen túráink során is végig csodálattal néztük a felénk magasodó markáns Triglavot, de feljutni a csúcsra nem szerepelt a céljaink között. Legközelebb a Triglavhoz a Vodnikov Dom (1817m) menedékház meglátogatásával jutottunk. Ekkor bejártuk a Kranjska Gora és a Trenta környékén lévő csodás helyeket, ide azonban 2017-ben a természetjárókkal már nem jutottunk el.
2017 nyarán immáron ötven emberrel, autóbusszal nekiindultunk Szlovéniának hogy egy tartalmas hetet töltsünk el a Júlia Alpokban. Most nem kívánom részletezni az akkori összes programot, legyen elég annyi, hogy kissé eltérve az előre eltervezettől, nyolcan lehetőséget kaptunk, hogy megmásszuk Szlovénia már-már spirituális, de mindenképpen kultikus hegycsúcsát a Triglavot.
A Triglav 2864 méter magas, nem csak a Júliai-Alpok legmagasabb csúcsa, hanem Szlovénia nemzeti szimbóluma és büszkesége is. A Triglav-hegy megjelenik Szlovénia nemzeti zászlaján és címerében. Azt mondják, hogy minden igazi szlovénnek életében legalább egyszer fel kell másznia a Triglav tetejére. A Triglav név az istentől származik, aki „uralja a három birodalmat”, a mennyeket, a földet és a poklot, – és ahogy azt hitték – , Szlovénia legmagasabb hegyén él.
A csúcsmászó csapatot elkísérte egy másik öt főből álló keményvonalas társaság is, akik a terv szerint a Vodnikov Domtól (1817m) visszafordultak a Stara Fruzinában (517m) lévő szálláshelyükre, ahonnan mi is indultunk hajnalban. A Vodnikov Domnál hosszabb pihenőt követően folytattuk utunkat a 2401 méteren lévő menedékházba a Planika Domba, ahol egy éjszakát töltöttünk. Utunk utolsó fél órájában még az eső is eleredt, így menydörgések közepette elő kellett venni az esőkabátot.
A Planika Dom menedékházban 143 hálóhely található, június végétől szeptember végéig tart nyitva. Elhelyezkedése miatt ideális és kedvelt hely mindazok számára, akik a Triglavot akarják megmászni.
A szobák itt is – mint általában a magashegyi menedékházakban – katonai körletre hajaztak, és legalább húsz, emeletes vaságy volt a helyiségben, ahol helyt kaptunk éjszakára. A szobában nagyon sok náció volt még rajtunk kívül, ami a nyelvi zűrzavarból érződött.
Hajnali négy órakor keltünk, kint még sötét volt. Időben akartunk elindulni a hegyre, hogy megelőzzük a tumultust, – mint később kiderült – nagyon okosan gondolkodtunk ezen a téren.
Vacogva magunkra öltöttük a hegymászó beülőket, amelyeken a zuhanásgátló is rajta volt, mivel nem tudtuk pontosan mennyire nehéz út vár ránk, és az ezzel kapcsolatos előzetes információk meglehetősen ellentmondásosak voltak. Sisakot is viseltünk, az esetlegesen leguruló kövek által okozott sérülések elkerülése érdekében.
Pirkadott, amikor nekiindultunk a hegynek, a menedékház után egy köves völgyön kellett áthaladni. Amikor elértük a sziklafalat, keskeny, néhol kitett részeken meredeken emelkedni kezdtünk.
Egyes szakaszokon, szűk hasadékokon kellett átkelni, igaz itt már rögzített sodronykötelek is segítették a haladást. Szerencsére nem volt más rajtunk kívül a hegyen -három szlovén férfit leszámítva – így kényelmesen a saját tempónkban haladhattunk. Utunk egyesült a Triglavski Dom felől jövő ösvénnyel és a messzi völgyben már láttuk, hogy itt-ott mozgolódtak a hegymászók.
Egy jó óra múlva már feljutottunk a Kis Triglavra (2738m), amely magasságban nem sokban marad el a nagy testvérétől, azonban hogy eljussunk a főcsúcsra egy hosszú kakastaréjhoz hasonló csipkézett gerincen kellett még átmásznunk, amely először erősen lejtett, majd újból meredeken emelkedni kezdett. Szerencsére itt is végig ki volt feszítve a klettersteig tartókötél, bár úgy ítéltük meg, hogy bőven elegendő, ha kézzel megkapaszkodunk benne, nem szükséges hozzá csatolni a zuhanásgátlót.
A lenti indulástól számítva, bő két órai mászást követően felértünk a Triglav 2864 méteres csúcsára. Már messziről láttuk a csúcson álló Aljaž tornyot, amely egy start előtt álló űrhajóra hasonlított ( vagy egy katonai őrbódéra 🙂 ).
Az építménybe néhány ember be tud húzódni a hirtelen jött zivatar esetén, és itt védelmet kapnak a villámoktól is, mert sajnos a Triglavon már nagyon sokan meghaltak villámcsapás következtében.
A hegy tetején hófoltokat láttunk és meglehetősen alacsony volt a hőmérséklet.
Fentről visszatekintve az útvonalunkon, ekkor már hatalmas mennyiségű ember araszolt felfelé, ami azért nem meglepő, mert a mi szállásunkon is teltház volt, és más menedékházak is vannak a közelben. Jó ötlet volt korán nekiindulni, mert egyrészt egyre sötétebb felhők gyülekeztek az égen, másrészt sikerült elkerülni a felfelé tartó csoportosulást. A lefelé menő úton így is sokszor kellett kitérni a szembejövők elől, de mi már a nyertesek mosolyával tettük ezt, míg a felfelé araszolók irigykedve tekintgettek ránk.
A visszatérő utunkon azért – értelemszerűen – gyorsabban haladtunk, mint felfelé. Egy jó óra múlva már a hegy lábánál voltunk és alaposan megéhezve, sűrű hóesésben siettünk a menedékház reggeliző asztalához.
Alaposan megreggeliztünk és összepakolva a teljes felszerelésünket elindultunk a Vodnikov Dom érintésével Rudno Polje településre, ahol délután három órakor már várt ránk egy szlovén taxis a kisbuszával, és a harminc kilométerre lévő szállásunkra szállított minket.
