Végre itt az első csúcsélményünk!
Okt. 21. -22. – 23. Péntek – Szombat – Vasárnap
Dole (4200m) – Macharmo (4470m) – Gokyo (4790m) – Gokyo Ri (5357m) csúcsmászás
Egyre nagyobb magasságokban haladtunk Észak felé, ami a hőmérséklet érezhető csökkenésével járt. Mint már jeleztük, letértünk a fő Everest Base Camp útvonalról, így drasztikusan kevesebb lett a kószáló turisták száma.
A terep meglehetősen köves volt, és folyamatosan emelkedett – a Tátrához nagyon hasonló környezetben poroszkáltunk – eltekintve attól, hogy a Tátra legmagasabb pontja 2655 méter, mi pedig már most kb. 4300 méter magasan jártunk.
Az úton található nagyobb köveket megmászva fotózkodtunk, kihasználva a nem mindennapi hátteret adó szétszórva heverő hegyóriásokat. A látómezőnkben folyamatosan ott lebegett a Cho Oyu (Cso Oju jelentése: „türkiz istennő”) 8188 méter magas havas monstruma.
Útközben a jakok éjszakai szállásaként szolgáló széles kőkerítéssel körülvett parcellákon keltünk át.
Az időjárás ideális volt, élveztük a szikrázóan ragyogó napocska éltető melegét. A mai napon nem kellett túl nagy távot megtennünk, így közel négy óra menetelés után már meg is érkeztünk az olaszosan csengő Machermo településre, amely 4470 méter magasságban helyezkedik el.
A teaház (Lodge) szépen rendbetartott tiszta közösségi térrel rendelkezett, és a szobákban is kellemesen csalódtunk; mi egy franciaágyas nagy paplanos (kiegészítve két kellemes tapintású, vastag pléddel) szobát kaptunk, amelyhez saját WC is tartozott, így nem kellett messzire menni a hidegben. Természetesen nagy meleg itt sem volt a szobákban, a mi hőmérőnk 1 fokot mutatott, de a hálózsákokat még nem kellett elővennünk, a takarók kellően melegnek bizonyultak.
A mellékhelyiségben klasszikus ázsiai guggolós fajansz kapott helyet, és mellé egy nagy hordó víz volt a sarokba állítva, jókora műanyag kancsóval ellátva ez szolgálta az öblítési lehetőséget. Amióta elhagytuk Namche Bazaart többször felhívták a figyelmünket, és erre minden mellékhelyiségben felirat is figyelmeztetett, hogy a használt toalettpapírt tilos a WC-be beledobni, azt egy erre a célra rendszeresített műanyag vödörbe kell helyezni, mert a szennyvízrendszer elavultsága miatt nem képes kezelni.
Itt szembesültünk először azzal, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a minden hájjal megkent teaház tulajdonosok kapzsiságának. A lemerült powerbankunkat 3000 forint körüli összegért töltötték fel, de ez a költség kikerülhetetlen volt, mert a telefonok, fényképezőgépek, és okosórák használhatóságát folyamatosan biztosítani kellett. Sajnos a napelemes töltőnk a súlykorlátozásnak áldozatul esve otthon maradt, hiszen a közel fél kilogrammos tömege sehogy nem fért bele a csomag súlyhatárába.
Egy 20 órás wifi-kódot 12.000 forint körüli rúpiáért lehetett megvásárolni, de úgy döntöttünk inkább lemondunk róla, mert messze még a kaland vége, nem árt ésszel költekeznünk.
Egy hete indultunk otthonról, 5 napja jártunk a Himalája hegyei között, de a nagy magasság, a hidegben való alvás, az egyhangú, nem túl tápláló ételek fogyasztása, az európai gyomornak idegen ízek és a megváltozott higiéniás körülmények már kezdték éreztetni a hatásukat. Vacsoránál két fiú a csapatunkból (Andris és Imi) torokfájásra és egyéb légúti problémákra panaszkodott, míg mi lányok napok óta hol enyhébb, hol hevesebb gyomorfájástól és hasmenéstől szenvedtünk.
A reggelit, ebédet és vacsorát mindig ezekben a teaházakban fogyasztottuk el, ami mellé bőségesen kaptunk – választásunknak megfelelően – forró mentateát vagy gyömbérteát. A teaházakban szinte mindegyikben ugyanaz az étlap fogadott minket, nem túl nagy fantáziával megáldott személyek állíthatják össze a szokásos ételkínálatot, ráadásul vezetőink szigorúan megtiltották saját érdekünkben, hogy húst, tejet vagy tojást fogyasszunk.
Ezért már most kezdtük unni a rendelhető ételeket:
- pirítós dzsemmel/mézzel/vajjal
- sajtos pirítós
- paradicsomos spagetti
- zöldséges makaróni
- margarita pizza (ne olyanra gondolj, mit itthon, ezek sokkal rosszabbak voltak)
- gombás pizza
- smack leves
- fokhagymaleves
- chapati mézzel/dzsemmel (olyasmi, mint a krumplilángos, csak nem olyan finom)
- tibeti kenyér mézzel/dzsemmel (hasonló, mint a mi lángosunk, egész jó, ahol jól csinálják)
- sült krumpli ketchuppal
- dal bath (hagyományos nepáli étel – rizs, zöldségek, lencseleves)
- currys zöldséges rizs
Rettentően megörültem, mikor megláttam az étlapon a tonhalas szendvicset (ami konzervből készült, ezért megengedett volt), vagy a vegaburgert sült krumplival, ami ráadásul nem is okozott csalódást, mert nemcsak jól nézett ki, de nagyon finom is volt. Egyébként ebben a teaházban egészen jól főztek, itt volt a legjobb az étel.
Másnap reggel egy könnyed emelkedővel indultunk a Gokyo-tavak irányába, majd változatos köves-füves terepen haladva folyamatosan hullámoztunk le és fel, mígnem egy hosszú magasbatörő lépcsősor megmászása után egy aprócska hídon átkeltünk a sebesen száguldó Dudh Koshi folyó felett.
Nemsokára elértük a csodálatos Gokyo-tavak első előtavát, amely káprázatos smaragdzöld színben pompázott. Megbabonázva álltunk meg a tó partján néhány fotó erejéig. Aztán alig sétáltunk párszáz métert, ott volt előttünk a második tó, majd egy kanyar után hamarosan felbukkant a harmadik tó is mögötte Gokyo településsel, és a tó fölött ott magasodott a holnapi célunk, a Gokyo Ri 5357 méter magas hegycsúcsa is.
A Gokyo-tavak a világ legmagasabban fekvő édesvizű tórendszere, amely hat fő tavat és 13 kisebb melléktavat foglal magában, amelyek közül a Thonak-tó a legnagyobb. Gokyo Cho, más néven Dudh Pokhari a fő tó, területe 106 hektár, és Gokyo faluja a keleti partján fekszik.
Különböző forrásokból származó vizekkel táplálkoznak ezek a tavak, több patak, folyó és számos gleccser olvadékvize is hozzájárul fennmaradásukhoz.
A Gokyo-tavakat a hinduk és a buddhisták is szentnek tartják. Körülbelül 500 hindu vesz szent fürdőt a tavakban a Janai Purmina fesztivál alatt, amely általában augusztusban történik. A helyszínt „Nag Devata” (Kígyóisten) lakóhelyeként imádják; és a hindu istenségek, Visnu és Síva istenek temploma a tó nyugati sarkában található.
Az átlagos túrázó csoportok a Gokyo parti településre megérkezve, másnap már mennek is tovább, nem bíbelődnek az ilyen magaslatok megmászásával, de mi kihívásként tekintettünk fel rá, úgy gondoltuk, hogy akklimatizációs céllal is jó ötlet feljutni a tetejére.
Reggel korán keltünk, még éppen csak derengett odakint, mikor leültünk reggelizni. Alaposan felöltöztünk, előkerültek a pehelykabátok és a vastag kesztyűk is, mert odakinn repkedtek a mínuszok (- 11 fokot mutatott a hőmérőnk) és a szél is élénken fújdogált. Persze tudtuk, hogy hamarosan melegünk lesz, amint feljön a nap és teljes erőbedobással sütni kezd, meg hozzáadódik majd a folyamatos felfelé haladás miatti kimelegedésünk is, de akkor majd megállunk és vetkőzünk.
Nem mentünk túl gyorsan, többször is megálltunk pihenni. Úgy kb. 4900 méteres magasságban járhattunk, mikor hirtelen olyan rosszullét jött rám, szédültem, forgott velem a világ. Leültem, gyorsan megettem egy csokit, ittam egy kis teát és utána minden a helyére került, folytattam tovább az utat. Misi nem aggódott túlságosan miattam, hiszen jól ismer már; azt szokta ilyenkor viccesen mondani, hogy olyan vagyok mint a főnixmadár, hamvaimból is feltámadok! 🙂
Alig értük el az 5000 méter körüli magasságot, mikor egyik társunk jelezte, hogy ő nem kíván tovább menni, nagyon elfáradt, nem érzi jól magát, ezért Nawang kiséretében visszafordult és lement a teaházba.
Persze nem csak én voltam gyengébb a kelleténél, látszott, hogy a két fiút is megviselte a betegség, a láz, ezért szép lassú, nyugodt tempóban haladtunk a csúcs felé. Amúgy sem volt miért sietnünk, mára nem volt más programunk, mint feljutni a Gokyo-Ri csúcsára és visszaérni a szállásunkra. Útközben pont ráláttunk az innen hihetetlenül világító kék színben pompázó víztükörre, és a tó partján elterülő településre, mögötte pedig a holnapi túránk helyszínéül szolgáló gleccsermezőre.
Rettenetesen boldogok voltunk, mikor felértünk a Gokyo-Ri 5357 méter magas csúcsára és a szikrázó napsütésben elővettük a fényképezőinket, hogy megörökítsük ezt az igazán felemelő és dicső pillanatot. A csúcskövet, és a közvetlen környezetét vastagon beborították nepáli szokás szerint a színes imazászló füzérek, melyek vidáman lengedeztek az élénk szélben. Az imazászlókon minden szín egy-egy elsődleges elemnek (kék – ég, űr; fehér – levegő, szél; piros – tűz; zöld – víz; sárga – föld) felel meg.
A keleti gyógyászat szerint ennek az öt elemnek a harmóniája tartja fenn az egyensúlyt az emberi testben és a környezetben is!
Örömünk annak szólt, hogy még soha nem jutottunk fel ilyen magasra, ráadásul olyan csodás panoráma tárult elénk bármerre néztünk is, ami egyszerű szavakkal szinte leírhatatlan, elmesélhetetlen, azt látni kell.
Amerre a szem ellátott híres hegycsúcsok köszöntötték a bátor mászókat: Cho Oyu (8188m), Ngozumpa Kang I. (7905m), Gyachung Kang (7952m), Hungchi (7036m), Chumbu (6859m), Pumori (7145m), Chantse (7543m), Mount Everest (8848m), Nuptse (7864m), Lhotse (8516m), Makalu (8485m) stb.
A lefelé vezető úton már teljes eufóriában jókedvűen lépegettünk, szinte elfeledve minden bajunkat; örömmel nyugtáztuk, hogy egy akadály leküzdve, megvan a nepáli túránk első 5000 méter feletti célpontja.
